Aktuális : Kevés résztvevő és tojászápor az MSZP felvonulásán |
Kevés résztvevő és tojászápor az MSZP felvonulásán
2007.05.10. 15:33
Kevés résztvevő gyűlt össze az MSZP által meghirdetett „Békelánc” elnevezésű rendezvényen. A szervezők előzetesen több ezer ember részvételére számítottak, nem sokkal a gyűlés kezdete előtt azonban csak pár százan jelentek meg a pesti Duna-parton – tájékoztat az MNO helyszíni tudósítója.
Az Index közben arról számolt be, hogy tojászáporral és"elkúrtad!" skandálással fogadta néhány tucat ellentüntető Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt az MSZP szerda esti fáklyás menetén, a pesti alsó rakparton.
Amikor azonban Gyurcsány Ferenc megérkezett, többen a Parlament melletti József Attila szobor felől tojászáport zúdítottak a kormányfő felé. Gyurcsányt a rakparton esőernyős biztonsági emberek védik, de fedezi egy mentőautó is. Az Index tudósítója szerint a rendőrök három embert előállítottak. A demonstrálók lehazaárulózták a megemlékezés résztvevőit, akik közül többen azt kiabálták vissza, hogy "nácik haza".
MNO-index.hu
|